Karácsonyi hangulat az évzáró bálon

(2011. december 09.)

Zenés-táncos összejövetellel búcsúztattuk az Óévet. A gazdagon felöltöztetett karácsonyfa, a korhűen elkészített betlehem, az ízlésesen díszített terem sajátságos ünnepi hangulatot kölcsönzött az eseménynek. Átszellemültünk az eljövetelről, a Megváltó születéséről szóló énekek és versek hatására. Derűt és nosztalgiát váltottak ki belőlünk a gyermekkorunk kántálási, csillagozási és betlehemezési szokásait felelevenítő jelenetek. A meghitt percek tovább fokozódtak, amikor néhány lelkes hölgy tagtársunk megejtően szép mézeskalácsokat tartalmazó tálcákkal lepett meg bennünket. A város közkedvelt csárdája által felszolgált változatos és ízletes vacsora elfogyasztása után felidéztük a mögöttünk hagyott év legszebb és legizgalmasabb pillanatait: az erdélyi, visegrádi, esztergomi, hortobágyi, erdőbényei, lillafüredi és sóstói kirándulásokat, a majálisi főzőversenyen szerzett fődíjat, a közös szalonnasütéseket és főzéseket, a nyugdíjas egyesületek versenyein elért kiváló eredményeket, valamint az ismereteinket gazdagító színes előadásokat és egyéb programokat. A tombolasorsolást követően pedig véget érni nem akaró mulatozás vette kezdetét, melyhez a zenét ezúttal is Pásztor István szolgáltatta, valamennyiünk megelégedésére.




Spontán összejövetel kellemes hangulatban

(2011. november 10.)

A november egyik utolsó időjárási ajándékát, egy gyönyörű napos időt sikerült kifognunk ahhoz, hogy előre nem tervezett összejövetel keretében együtt eltöltsünk egy kellemes délutánt. A Kovács Tibor és Párja által felajánlott, és a Szabó házaspár által elkészített birkagulyás különlegesen finom ízeit még ínycsiklandozóbbnak éreztük a szokásos "megágyazás" után. Megköszöntöttük a hónap névnaposait és születésnaposait, majd kötetlen beszélgetés keretében sok mindent megtudtunk egymásról és családtagjainkról. Röpködtek a hasznos tanácsok kertészkedés, virágozás, kisállattenyésztés és egyéb témakörökben. Kimondottan jól éreztük magunkat. Az összejövetel végén egyként állapítottuk meg, hogy a spontán szerveződő együttlétek gyakran értékesebbek a legprecízebben előkészített találkozóknál.




Kegyelet a határőr bajtársaknak

(2011. október 28.)

Elhunyt határőrökre emlékeztünk a megyei Rendőr-főkapitányság Nyírbátorban szolgálatot teljesítő volt határőr állományával együtt. Bücs János elnök az ünnepség bevezető gondolataként hangsúlyozta, hogy jelenünk elődeink tetteiből gyökerezik, mint ahogy a jövőnk építőkockáit is ma kell lerakni. Ezért méltósággal illik tisztelegni a becsülettel megharcolt életutak előtt. Az elhunyt bajtársak nevét, beosztását és rendfokozatát évtizedes bontásban olvasták fel nyugdíjas és a Rendőrség állományában jelenleg is szolgálatot teljesítő volt határőrök. Az egyesület által állított kopjafánál koszorút helyezett el a megyei Rendőr-főkapitányság nevében Gál József őrnagy határrendészeti szolgálatvezető, az Észak-Alföldi Gazdasági-Ellátó Igazgatóság képviseletében Barnai János alezredes osztályvezető, Nyírbátor város polgármesterének megbízásából Tóthné Seres Ildikó asszony. A Független Rendőr Szakszervezet nevében Molnár János, a határrendész szekció titkára koszorúzott. Koszorúkkal és virágokkal rótta le kegyeletét az egyesület vezetése és tagsága. Határőr Halottaink! Nyugodjatok olyan békében, amilyen szeretettel gondolunk Rátok!

Koszorúzás




Nyugdíjas ultiverseny

(2011. október 15.)

Házi ultiversenyt rendeztünk 24 fő részvételével. A szép számú érdeklődőt is izgalomba hozó megmérettetésen az élcelődő megjegyzéseken túl a durkmars-redurkmars, betli-rebetli, huszszáz-negyvenszáz, kontraparti kifejezések hangzottak el leggyakrabban. A többkörös selejtező után négy versenyző jutott a döntőbe, ahol Bücs János maga mögé utasította Bara Györgyöt és Gebri Gábort. A győztes az oklevél és a tárgyjutalom átvétele közben maliciózusan csak annyit mondott: "Azért Ti sem voltatok rosszak". És ez a veszteseknek fájóbb volt egy nyílt becsmérlésnél.




Szüreti bál határőr módra

(2011. szeptember 18.)

Táncos összejövetellel ünnepeltük a betakarítás, a szüret milliókat új erővel és hittel eltöltő aktusát. A nyitányon az együttérzés, a tiszteletadás megható momentumaként a "Darumadár útnak indul..." kezdetű búcsúdallal emlékeztünk meg az időközben elhunyt határőr bajtársainkról. A hangulatot gyönyörű határőr nóták éneklésével oldottuk fel. A Hardi csárda által felszolgált ízletes vacsora utáni tombolasorsolás keretében gazdát cseréltek a résztvevők által felkínált ajándéktárgyak. A fődíj ezúttal is az Orbán László népművész-határőr bajtársunk által felajánlott karikás ostor volt, melyet a nyertes Bücs János nagy sikerrel, hangosan cserdített meg. Ezt követően éjfél utánig roptuk a táncot, melyhez a talpalávalót Pásztor István zenész szolgáltatta, valamennyiőnk megelégedésére.




Bowlingversenyt szerveztünk idén is

(2011. augusztus 27.)

Határőrség már nincs, de mi a nyírbátori határőrkerület volt határőrzői, vendéglátói voltunk a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége Északalföldi-régió tagszervezetei csapatainak. A jó hangulatú bajtársi versenyen profi és kezdő bábudöntögetők mérték össze tudásukat, amelynek végeredménye az lett, hogy a győzelmet ismételten a debreceni Bocskai István Bajtársi Egyesület csapata szerezte meg. Őket a nyíregyházi Nyíri Honvéd és a Szabolcsi Honvéd Műszaki Hagyományőrző csapatai követték a dobogón. A város polgármesterének, a megyei rendőrfőkapitánynak és a régióvezetőnek a különdíjait a csapat és az egyéni helyezettek vehették át. Őszinte köszönetet kaptak a nyírbátori határőrfeleségek a sok és finom süteményért. Köszönet a rendezőknek a bajtársi szellem erősítéséért.




Felejthetetlen hét erdélyi magyarok között

(2011. augusztus 7.)

Maradandó élményekben gazdag hetet töltöttünk Erdélyben. A Fábián házaspár óramű pontossággal szervezte meg a határon túli volt Magyarország gyöngyszemeinek megtekintését, magas szinten megvalósítva az idegenvezetést is. Czakó Sándor buszvezető pedig a hajtűkanyarokat és a műszaki problémákat is leküzdve juttatott el bennünket a csodálatos helyszínekre. A kirándulás során elámultunk a parajdi sóbánya gigantikus méreteit és szépségét látva, lebegtünk a Medve-tó sós vízén, félelemmel vegyes elragadtatást keltett bennünk a Békás-szoros, a gyilkos-tó és a Tordai-hasadék. Tisztelegtünk a magyarság nagyjai előtt a kolozsvári Mátyás-szobornál, Hunyadi Mátyás szülőházánál, Gyergyószárhegyen a Lázár kastélyban, ahol Bethlen Gábor erdélyi fejedelem a gyermekkorát töltötte, Farkaslakán Tamási Áron sírjánál és szülőházánál, Orbán Balázs, a legnagyobb székely-magyar szobránál, sírjánál és a székelykapu-parkban, valamint a székelyudvarhelyi szoborparkban, ahol a Hősök-terére emlékeztető, a nagy magyar történelmi személyiségeket megjelenítő szobrok sorakoznak. Megilletődve meditáltunk a gyergyószentmiklósi örmény templomban, a gótikus kolozsvári Mátyás templomban, továbbá a székelyudvarhelyi késő reneszánsz stílusú városháza pompás külső megjelenésében és dísztermének gazdagon díszített kazettás mennyezetében. Megnéztük Erdély egyetlen lakott várát, a budai várhoz hasonló segesvári várnegyedet, miközben megemlékeztünk a segesvári csatában elesett lánglelkű költőnkről, Petőfi Sándorról. Arra is szakítottunk időt, hogy ellátogassunk a mondák által világhírűvé vált Drakula kastélyba. A gyergyószentmiklósi múzeumban folyamatában kísérhettük végig a gyapjúszövés- és festés fázisait, Korondon pedig elismeréssel adóztunk a népművészeti alkotások remekei előtt. Hazaindulás előtt egyként nyilvánítottuk ki, hogy olyan felejthetetlen élményekben és magyaros vendégszeretetben volt részünk, melyet minden honfitársunknak tiszta szívből kívánunk.




Felüdülés Lillafüreden

(2011. július 23.)

Egy napos kirándulás keretében tekintettük meg Miskolc-Tapolca és Lillafüred látnivalóit. Miskolc-Tapolcán megmártóztunk a hangulatos barlangfürdõ vízében. A vállalkozó kedvûek csónakáztak a vadkacsák, a fehér- és fekete hattyúk között. Gyönyörködtünk a ritkaság számba menõ lila színû tavirózsákban, miközben mókusok ugrándoztak körülöttünk. A lillafüredi István Barlang csodálatos cseppkõ-képzõdményeinek láttán újra meggyõzõdhettünk arról, hogy a természet erõi messze túlszárnyalják az ember alkotó fantáziáját. Ugyanilyen érzések kísértettek a vízesés és a Hámori-tó láttán. A Palota Szálló impozáns külseje már messzirõl magához vonzotta tekintetünket. Egész nap szívtuk az ózondús levegõt. Fizikailag elfáradva, de lelkileg megújulva tértünk haza.




Sorállományú határőrök találkoztak Nyírbátorban

(2011. július 16.)

Országosan is szinte egyedülálló hagyományt honosított meg és ápol az egykor Nyírbátorban sorállományú szolgálatot teljesítő Békés megyei határőrök egy csoportja. Dávid István kezdeményezése nyomán 1992-től évente találkozót szerveznek, melyre a megye különböző részéről összesereglenek azok, akik 1962-ben "együtt húzták fel a surranót". Az összejövetelekre meghívják a volt kiképző tisztjeiket, akik a szíves invitálásnak minden alkalommal eleget is tesznek. A közelmúltban rendhagyó módon Nyírbátorban került sor a találkozóra. Az 50 fős csoport első útja az időközben elhunyt kiképző tisztek sírjaihoz vezetett. A koszorúzás és "katonai tiszteletadás" után felkeresték a volt gyakorló- és lőtereket, valamint a kiképző bázist. Egyúttal megtekintették a város történelmi nevezetességeit, többek között a minorita- és református templomokat, a várkastélyt és a várostörténeti sétányt, Báthori Gábor történész érdekfeszítő kalauzolása mellett. Az ebéd után együtt töltött órák alatt felidézték a kiképzés és a felelősségteljes határőr szolgálat gyötrelmeit és szépségeit, a feledhetetlen élményeket. Hálával emlékeztek tisztjeik következetes szigorral párosuló gondoskodó, emberséges magatartására. A feloldódott hangulatban véget nem érően zengték a szebbnél szebb határőr nótákat. Végül hitet tettek e páratlanul szép hagyomány folytatása mellett, s máris megkezdték az előkészületeket a bevonulás 50. évfordulójának előkészítésére. A határőr szív, identitás és sajátságos érzelemvilág ezen az összejövetelen is ékesen megnyilvánult, eklatáns példájaként a pátosz nélküli "hétköznapi" hazaszeretetnek.




Határőr Napot ünnepeltünk

(2011. június 25.)

A Határőrségre és Szent Lászlóra, a határőrök védőszentjére emlékeztünk. Vincze István nyugdíjas alezredes ünnepi beszédében felelevenítette a magyar államisággal egyidős szervezet történetét, és "dícsőitette" I. László országépítő és egyházszervező tevékenységét. Az elhunyt határőrök emlékére állított kopjafánál koszorút helyezett el Szabó János ezredes regionális gazdasági igazgató, a megyei Rendőr-főkapitányság képviseletében Gál József alezredes határrendészeti szolgálatvezető, a rendőrségi állományban szolgálatot teljesítő volt határőrök nevében Rácz István százados alegységparancsnok, valamint Molnár János, a Független Rendőr Szakszervezet határrendész szekciójának titkára. Elhelyezték a megemlékezés koszorúját az erdőbényei testvér nyugdíjas klub képviselői, akiknek ezen a napon viszonoztuk a két héttel korábbi szíves vendéglátást. Az ünnepség után idegenvezetés mellett megtekintettük a Hit és Egészség Program keretében csodálatosan felújított római katolikus és református templomot, és végigmentünk a ritkaságszámba menő várostörténeti sétányon. Estébe nyúlott a kötetlen beszélgetés, nótázás és táncmulatság. Újból megerősítettük az ötéves barátság további ápolásának szándékát.




Szellemutazás a múltba

(2011. május 21.)

A magyar katolicizmus bölcsőjébe és nagy királyaink székhely városaiba, Esztergomba és Visegrádra látogattunk el, Gyenes József tagtársunk kitűnő szervezésében. Lenyűgöztek bennünket az ország legnagyobb bazilikájának méretei: a 16 méteres falvastagság és a 100 méteres magasság. Szinte eltörpültünk a gigantikus kupola alatt. Csodáltuk a kifinomult díszítettséget. Megidéztük Szent István, Pázmány Péter, Bakócz Tamás, Mindszenthy József és más főméltóságok szellemiségét. Tisztelegtünk temetkezési helyeiknél. Nagy hatást gyakoroltak ránk a kincstárban elhelyezett korabeli miseruhák, valamint az egyházi szertartás egyéb kellékei, melyek a takácsmesterség és az ötvösművesség igazi remekei, egyúttal a mérhetetlen gazdagság megtestesítői. A visegrádi Fellegvárban képzeletben magunkra öltöttük Nagy Lajos, Luxemburgi Zsigmond és Mátyás király palástját, koronáját, s felidéztük országgyarapító és nemzetépítő tetteiket. Gyönyörködtünk az egyedülállóan szép Duna-kanyarban. A fárasztó nap végére megerősödött bennünk a régi bölcsesség: időnként nézz hátra, hogy előre tekinthess!




Újrázás a majálisi főzőversenyen

(2011. május 1.)

Nagy létszámban vettünk részt a nyírbátori önkormányzat által szervezett majálison. A minden szempontból megújult, európai színvonalú apartmanokkal és közösségi helyiségekkel gazdagodó kempingben egész napos szórakoztató programok garantálták a jó hangulatot. A majális kiemelkedő eseménye a bográcsfőző verseny volt, melyre a különböző munkahelyi közösségek, nyugdíjas egyesületek és egyéb civil szerveződések 16 csapattal neveztek be. Sokan szerették volna elhódítani egyesületünktől az elmúlt évben megszerzett trófeát, a fődíjat, de mi is mindent elkövettünk a győzelem megismétlése érdekében. A Szabó házaspár által készített babgulyás pikáns ízesítése és a Petrika Jánosné vezényletével elővarázsolt, négyféle gyümölcsízzel gazdagított fánk egyedülálló kulináris élvezetet nyújtott, mely előtt a zsűri kénytelen volt meghajolni, és ezúttal is nekünk ítélte az első helyezést. A nagyszerű siker mellett az egész napos együttlét tette számunkra maradandóvá a városi majálist.




Gazdag számadás az évértékelőn

(2011. március 24.)

Tartalmas, színes program megvalósításáról adott számot Bücs János elnök az évzáró közgyűlésen. A Határőr Napon illő módon emlékeztünk meg Szent Lászlóról, Határőrség védőszentjéről, az erdőbényei testvér nyugdíjas egyesületet is vendégül látva. Számtalan - a nyugdíjasokat érintő és érdeklő - tájékoztatót hallgattunk meg, és vettünk részt múzeum látogatásokon. A tokaji, szarvasi, erdőbényei, milotai és szentendrei kirándulások maradandó élményekkel gazdagítottak bennünket, csakúgy, mint az önfeledt szórakozást nyújtó táncos összejövetelek. Nagyszerű helytállást tanúsítottak csapataink a fegyveres szervek nyugdíjas egyesületeinek teke-, bor- és lövészversenyein, a bowling versenynek pedig egyesületünk volt a házigazdája. Ugyanez a jó szereplés mondható el a városi rendezvényeken való részvételünkről. Gyümölcsöző kapcsolatot ápolunk a társegyesületekkel, a Megyei Rendőr-főkapitánysággal, valamint a városi önkormányzattal. Valamennyi hozzászóló az együtt töltött órák örömérzéseit emelte ki, mint fő összekovácsoló tényezőt. Az éves program sikeres végrehajtásáért legtöbbet fáradozó tagok jutalomban részesültek. Az egyesület megalakulásának ötödik évfordulója alkalmából emléklapot adományozott az elnökség a 31 alapító tagnak.




Éljenek soká...

(2011. március 9.)

Megejtően szép ünnepség keretében köszöntöttünk nőtársaikat. Hankóczi Béla korelnök történelmi visszatekintéssel is igazolta, hogy nélkülük sem család, sem társadalom, sem boldogság nem létezhetett, és a jövőben sem képzelhető el. A Harascsák-Terdik duó által előadott tréfás jelenetekből pedig a nők iránt táplált illúziók csendültek ki: milyen legyen, ugyanakkor egyúttal milyen ne legyen szívünk választottja. Az ünnepeltek ezúttal is ínycsiklandozó tengeri kásás töltött káposztával és finomabbnál-finomabb süteményekkel vendégelték meg az őket köszöntő férfi társaikat. Az együtt töltött órák kellemes érzéseit fokozta egy örömhír bejelentése: a fegyveres erők és rendvédelmi szervek nyugdíjas egyesületeinek régiós borversenyéről - melyen hatvan versenyző vett részt - Gebri Gábor tagtársuk arany- és ezüst-, míg Hankóczi Béla bronzéremmel tért haza. Gratulálunk a szép eredményekhez.




Disznótoros farsang

(2011. február 19.)

Korán kezdődött a nap egyesületünk tagjainak, ugyanis disznótoros farsangot rendeztünk. A sertés levágásától a teljes feldolgozásig minden műveletet közösen végeztünk Kovács Tibor és a Szabó házaspár vezényletével. Közben megállás nélkül ment a szokásos "malackodás". Az ízletes és bőséges hurka-kolbász vacsora elfogyasztása után szellemes és mulattató jelmezes műsorral űztük el a hosszú, embert próbáló telet. Nyugdíjasokról lévén szó talán nem véletlen, hogy a vidám szösszenetek a férfiasság és a szellemi teljesítőképesség csökkenésére tettek finom célzásokat. A fergeteges mulatozást - melyhez a talpalávalót Pásztor István fehérgyarmati zenész szolgáltatta nagy megelégedésünkre - csak a tombolasorsolás szakította meg, melynek fődíja ezúttal is az Orbán László határőr-népművész bajtársunk által felajánlott karikás ostor volt. Véget érni nem akaró hamisítatlan vidám éjszaka volt.




Additional information