Neves művészt adtak a hazának

(2014. december 12.)

Életünkben adódnak olyan különleges események, amelyek a szürke hétköznapokat az ünnepek rangjára emelik. Ilyen események történtek a legutóbbi összejövetelünkön. Miközben nem kis büszkeséggel idéztük fel a mögöttünk hagyott időszakban közösen átélt élményeket, lelkünket ünneplőbe öltöztetve vártuk a legidősebb kerek évfordulós tagtársaink megköszöntésének pillanatait. Decemberben ünnepli ugyanis 75. születésnapját Dóka Ferenc és Orbán László tagtársunk, és 85. életévébe lép az egyesület doyenje, Hankóczi Béla bácsi. Az "Éljenek soká..." lelkes éneklése közben magunkban csodálattal adóztunk fizikai,- és a hosszú élet minden bölcsességét magában rejtő szellemi frissességük előtt. A magasztos érzések tovább fokozódtak, amikor meghatódva köszöntöttük az aranylakodalmukat ünneplő Szabó Győzőt és kedves párját, Csépke Máriát. A fél évszázaddal ezelőtt megkötött frigyüket a szerelem, szeretet és kölcsönös megbecsülés acélos erősséggel tartotta, és tartja össze a mai napig. Közben Marika óvónőként a kisgyermekek ezreinek egyengette útját féltő gonddal, Szabó Győző pedig határőrségi szakácsként a sorkatonák tízezreinek varázsolta asztalára többek között a felejthetetlenül ízletes babgulyást."Fő művük" pedig az egyik legtöbbet foglalkoztatott, elismert és közkedvelt színész, Szabó Győző felnevelése volt. A Szabó házaspár által prezentált tengeri kásás töltött káposzta elfogyasztása méltó betetőzése volt az érzelemdús "hétköznapi" eseménysornak.




Ultiverseny

(2014. november 23.)

A 2014. évi ultiverseny eredménye:

1. helyezett: Fábiánné Hangácsi Éva
2. helyezett: Janovics János
3. helyezett: Dóka Ferenc.

Gratulálunk a férfiakat "megalázó" győztesnek.




Vissza- és előretekintés adventi hangulatban.

(2014. november 23.)

A hit, a reménység és a szeretet egységét sugárzó díszletek között tartottuk meg az évzáró, de egyben az adventre és a karácsonyra is előretekintő zenés összejövetelünket. A novemberben névnapjukat ünneplők meleg hangú, ugyanakkor a vitriolos felhangokat sem nélkülöző megköszöntése után Janovics János elnök évértékelő beszédéből egy tettre kész, erős kohézióval bíró, egymás iránt toleráns és segítőkész tagokból álló egyesület képe rajzolódott ki. Szép, és programokban gazdag évet hagytunk magunk mögött. Újra gyönyörködhettünk az erdélyi tájakban, és megidéztük a nagybányai festőiskolát, valamint a koltói szép napokat. Eljutottunk Pécsre, Európa kulturális fővárosába. Cserépfaluban bornapokon, Erdőbényén szüreti felvonuláson vettünk részt. Kitűnően szerepeltünk a rendvédelmi szervek régiós versenyein. Aktívan képviseltettük magunkat a városi rendezvényeken. Méltósággal emlékeztünk meg határőr elődeinkről. Egyre nagyobb elismertségnek örvend a repertoárjában határőr nótákat felvonultató férfi kórusunk, és bemutatkozott a nemrég alakult női kórus. Tovább erősödött kapcsolatunk a testvér erdőbényei nyugdíjas klubbal. Lesütött szemmel hallgatták férfi tagtársaink a közelmúltban megrendezett ultiverseny eredményhirdetését, hiszen Fábiánné Hangácsi Éva "lefőzött" bennünket. A dobogó második és harmadik fokára Janovics Jánosnak és Dóka Ferencnek sikerült felkapaszkodni, de ez még szépségtapasznak is kevés volt. A tombolasorsolás fődíját, az Orbán László határőr-népművész tagtársunk által felajánlott karikás ostort ezúttal Kovács Tibornak sikerült elnyerni és megcserdíteni.




Kerek évfordulós születésnaposok novemberben

(2014. november 12.)

Terdik Péterné és Janovics János: Éljenek soká egészségben és boldogságban.




Kegyelet a határőr elődöknek

(2014. november 1.)

Határőr elődeink emléke előtt tisztelgett tagságunk és a Rendőrség állományában ma is aktív szolgálatot teljesítő volt határőrök. Janovics János egyesületi elnök emlékező beszédében méltatta azt az önfeláldozó, becsületes, a szolgálati feladatokat mindenek fölé helyező, sokszor hősies helytállást, amellyel a "határőr" nevet örökre bevésték a magyarság tudat- és érzelemvilágába. Példájuk hatványozottan követendő a jelenlegi felfokozott migrációs helyzetben. A beszédet követően nyugdíjas határőrök olvasták fel az elhunyt bajtársak nevét, rendfokozatát és beosztását, évtizedes bontásban. A nyugdíjas egyesület által állított kopjafánál koszorút helyezett el Nyírbátor város önkormányzata nevében Máté Antal polgármester, Németh Attila alpolgármester és Dr. Tóth Árpád jegyző. Koszorúzott továbbá Szomor Péter alezredes /megyei rendőr- főkapitányság/, Kanyó Gábor alezredes /határrendészeti szolgálat/, Simonka Attila őrnagy /nyírbátori határrendészeti kirendeltség/, Ráskó Csaba alezredes / kölcsei határrendészeti kirendeltség/, valamint a határőr nyugdíjas egyesület delegációja. A jelenlévők közül sokan helyezték el a kegyelet virágait és mécseseit. A megemlékezés záróakkordjaként a Határőrség hősi halottainak emlékoszlopánál rótták le kegyeletüket a jelenlévők.




A birkagulyás sem maradt el az ünnepi asztalról

(2014. október 26.)

Színes, gazdag, érzelemdús eseménysort hagytunk magunk mögött. A korabeli szüreteket megidéző jelmezekben vettünk részt Nyírbátor város szüreti felvonulásán. Férfi kórusunk fellépett és elismerést vívott ki az "Életet az éveknek..." megyei gálaműsoron. Az erdőbényei testvér nyugdíjas egyesület szívélyes meghívásának eleget téve a településen szüreti felvonulással és aszúfesztivállal egybekötött falunapba cseppentünk. Jelmezes felvonulásunkkal és férfi kórusunk fellépésével színesítettük a rendezvényt, és hozzájárultunk testvér egyesületünk falubeli megítélésének további javításához. Egynapos erdélyi kirándulás keretében gyönyörködtünk a "Határokon átnyúló program" keretében nemrég felújított nagykárolyi Károlyi kastély szépséges látnivalóiban, a Körös-fekete tónál pedig mindenki kedvére válogathatott a több kilométer hosszúságú bazársor kellékei közül. Tiszta szívből köszöntöttük meg kerek évfordulós születésnaposainkat: Janovics Jánosnét, Tóthné Barna Júliát, Kovács Tibort és Őz Jánost. Kovács Tibor ünnepelt tagtársunk felajánlásának és a Szabó házaspár szakácstudományának köszönhetően igazi gasztronómiai élvezetnek számító birkagulyással csiklandoztuk ízlelőbimbóinkat. Az együttlétek e jeles alkalmai teljesítik ki a tagok egyéniségét, egyúttal erősítik a közösség kohézióját.




Kerek évfordulós születésnaposok

(2014. október 17.)

Kovács Tibor tagtársunk májusban ünnepelte 65. születésnapját /objektív okokból most került megköszöntésre/, Őz János pedig októberben lett szintén 65 éves. Mindkettőjüknek nagyon jó egészséget és hosszú boldog életet kíván az egyesület tagsága




Színesítettük az erdőbényei aszúfesztivált

(2014. szeptember 27.)

Ismét gazdag program keretében találkoztunk az Erdőbényei Nyugdíjas Egyesület tagságával, ezúttal Erdőbényén. A nap kellemes alaphangulatához kellő motivációt nyújtott a borospince látogatás, ahol a borkóstolás mellett betekintést nyerhettünk a szőlőtermelés, valamint a bor- és aszúkészítés legújabb technológiájába, végigjárva a 700 méter hosszúságú, megszámlálhatatlan hordó bort magába rejtő pincesort. A szüreti felvonuláson a meredek emelkedőket leküzdve együtt lépkedtünk vendéglátóinkkal. Színes, korhű jelmezeinkkel, továbbá az alkalomhoz illő harsány rigmusok és szüreti dalok megszólaltatásával méltán érdemeltük ki a falubeliek elismerő megnyilvánulásait. A felvonulási ünnepség keretében - miután kigyönyörködtük magunkat az erdőbényeiek összecsiszolt mozdulatokból álló, méltósággal előadott, magas esztétikai értékeket közvetítő kádár táncában - I. világháborús katonadalokkal és határőr nótákkal állt a közönség elé a határőr férfi kórus, s a dübörgő tapsokból ítélve hatalmas közönség sikert aratott. A nap záróprogramját jelentő egykori X faktorosok koncertje előtt vendéglátóinkkal önfeledten mulatoztunk, adomáztunk és rögtönzött műsorokkal szórakoztattuk egymást. Hitet tettünk e párját ritkító, megyehatárokon átívelő erős testvéri kapcsolat töretlen folytatása mellett.




Kerek évfordulós születésnaposaink

(2014. szeptember 8.)

Szeptemberben két tagtársunk ünnepli kerek évfordulós születésnapját: Janovics Jánosné és Tóthné Barna Júlia. Szívből gratulálunk, és hosszú, boldog életet kívánunk mindkettőjüknek.




Nyugdíjas bowlingverseny Nyírbátorban

(2014. augusztus 22.)

A hagyományokat folytatva izgalmas bowlingversenyre került sor egyesületünk szervezésében, a régiós fegyveres és rendvédelmi szervek nyugdíjas egyesületeinek részvételével. A vetélkedőre három csapatunkon kívül a nyíregyházi Nyíri Honvéd-, a Fegyveres és Rendvédelmi Szervek-, valamint a Szabolcs Honvéd Műszaki Hagyományőrző nyugdíjas egyesület nevezett be. A rendezvényt Balla Jánosné, Nyírbátor város polgármestere nyitotta meg, Nyírbátorra emlékeztető ajándékcsomagokkal kedveskedve a csapatoknak, egyúttal szívélyesen invitálva a vendégeket a megszépült város látványosságainak megtekintésére. A nézők harsány biztatása mellett korukat meghazudtoló ambícióval vetették magukat küzdelembe a résztvevők. A csapatversenyt a házigazdák vegyes csapata nyerte, megelőzve az ugyancsak nyírbátori férfi együttest, valamint a Nyíri Honvéd Egyesületet. Egyéniben Májer József végzett az élen, maga mögé utasítva Janovics Jánost és Terdik Pétert /mindhárom nyírbátori/. A legeredményesebb női versenyző díját a nyírbátori Őz Jánosné vehette át, míg a megyei rendőr-főkapitány által a legjobban teljesítő nyírbátori résztvevőnek felajánlott ajándéktárgy Májer Józsefet illette meg. Az eseménydús nap ízletes ebéd elfogyasztásával, és kötetlen baráti beszélgetéssel zárult.




A neandervölgyi ember koponyáját is megnéztük

(2014. augusztus 8.)

A Bükk-alja néhány nevezetességével ismerkedtünk meg egynapos kirándulás keretében, a Fábián házaspár gondos előkészítő és magas színvonalú idegenvezetői tevékenységének köszönhetően. A mezőkövesdi Kisjankó Bori Emlékházban megtudtuk, hogy a nép gyermekéből az élet viharai között kiemelkedő egyszerű parasztasszony hogyan teremtett országos- és nemzetközi hírnevet a korábban elmaradott településnek, és adott munkalehetőséget sok-sok embernek a matyó hímzés meghonosításával. Noszvajban a késő barokk stíluselemekkel gazdagon díszített kastélyban megtekintettük az addig soha nem látott véráldozatokkal járó, fájdalmas következményeiben máig ható első világháború eseményeit bemutató és áldozataira emlékező kiállítást. A cserépfalui látogató központban az emberi faj egyed- és törzsfejlődését bemutató tárlaton nagy élményt nyújtott többek között a Suba-lyukban feltárt neandervölgyi ember maradványainak és koponyacsontjának látványa. A Suba-lyuknak és a híres kaptárköveknek a felkeresése pedig az összesen közel négy kilométeres távolság leküzdésével egyben komoly természetjáró teljesítménynek is beillett. Fáradozásainkért gyógyírként szolgált a falu polgármestere által vezetett, fesztivál hangulatú borivó túra, melynek keretében 11 pince kínálatával "kellett megbirkóznunk". E tartalmas kirándulás betetőzése volt az augusztus hónapban eddig lebonyolított mozgalmas programjainknak, melyek keretében férfi kórusunk nagy közönség sikert aratott az encsencsi katona nóta fesztiválon, egyesületi összejövetelen pedig szívből megköszöntöttük a 70. születésnapját ünneplő Szatmári Antal és Mátrai Zoltánné tagtársainkat, valamint elköszöntünk a nyugállományba készülő Balla Jánosné polgármester asszonytól, kölcsönösen elismerve a tartalmas és korrekt együttműködést.




Nagy siker a katonanóta-fesztiválon

(2014. augusztus 2.)

Férfi kórusunk részt vett az Encsencsen megtartott katonanóta-fesztiválon, és nagy közönségsikert aratott.



VIDEÓ





Kirándulás Európa kulturális fővárosába

(2014. július 10.)

Pécset, Európa kulturális, egyben hazánk mediterrán fővárosát és környékének nevezetességeit vettük górcső alá négy napos kirándulás keretében, Gyenes Józsefné áldozatos szervező munkájának és remek kalauzolásának köszönhetően. A pécsi dóm téren sétálva szemünket mágnesként vonzotta a négytornyú monumentális székesegyház, melynek belső ornamentikája elkápráztatott bennünket. A magyarországi török-iszlám építészet kiemelkedő alkotását, a dzsámit felújítás miatt sajnos csak kívülről szemlélhettük meg, de a minaret égbe szökő tornya alatt szinte hallottuk a müezzin imára szólító felhívását. Megilletődve jártunk a késő római temetők hangulatát idéző ókeresztény sírkamrák között, melyek maradandó tanúi az I. évezred keresztény halotti kultuszának. A Barbakánból kitekintve elénk tárult a felejthetetlenül szép mediterrán város. Szigetváron, a "Leghősiesebb Város"-ban képzeletben Zrinyi Miklós önfeláldozó katonáival együtt törtünk ki a várból és rohantunk a sokszoros túlerőben lévő törökök közé. A Mohácsi Történelmi Emlékhelyen II. Lajos, I. Szulejmán, Tomori Pál és még 1700 katona fából faragott szobránál megrendülve gondoltunk a Magyarország sorsát 150 évre meghatározó augusztus végi napra, valamint a Csele-patakban vesztét lelő ifjú királyra. Szippantottunk az abaligeti cseppkőbarlang asztmásokat gyógyító levegőjéből, s ámulva tekintettünk le a magaslatról hazánk egyik kiemelkedően szép gyöngyszemére, az orfűi völgykatlanra. A kemencés udvar gazdag néprajzi gyűjteményei között elfogyasztott ebéd pedig igazán ínycsiklandozó volt. Az ibafai pipamúzeumban a különleges pipafajták szemrevételezése közben versenyt rendeztünk az ismert mondóka gyors és hibátlan megszólaltatásából. Sűrű programunk közepette szakítottunk időt a paksi látogató központ, a szekszárdi mézeskalács múzeum, a pécsváradi vár, a gyűrűfűi ökofalu, a siklósi vár, valamint a zsolnai kulturális negyed megtekintésére is.




Ma is ragyog a szeretet fénye

(2014. július 1.)

A hétköznapok szürkeségét időnként bearanyozzák a kivételes ünnepi pillanatok. Így volt ez a legutóbbi összejövetelen is. Mert miután megelégedettséggel nyugtáztuk Szent Lászlóról, a határőrök védőszentjéről való méltó megemlékezésünket, valamint az erdőbényei testvér nyugdíjas klub tagságával eltöltött kellemes órákat, szeretettel megköszöntöttük az aranylakodalmukat ünneplő Novák Józsefet és kedves feleségét, Nagy Ilonát. A virágcsokor átadása közben szívből szólt ajkunkról az "Éljenek soká..." kezdetű dal. Az együtt töltött fél évszázad alatt "két test egy lélekké" összecsiszolódott pár elérzékenyülve fogadta a gratulációkat és jókívánságokat. Az ünnepi aktust finom falatokkal és kedélyjavító itókákkal szegtük be. Nem csoda, hogy a Pécs környékére és a Bogács-Cserépfalura tervezett kirándulások programjainak megbeszélése emelkedett hangulatban történt.




Védőszentünkre emlékeztünk

(2014. június 23.)

Szent Lászlóra, a határőrök védőszentjére emlékeztünk a rendőrség kötelékében ma is aktív szolgálatot teljesítő határőrökkel együtt. Janovics János ünnepi beszédében kiemelte, hogy hazánk államhatárainak őrizete nemcsak I. László idején volt fontos országvédelmi feladat, de a határrendészek a megváltozott viszonyok között ma is felbecsülhetetlen értékű szolgálatot látnak el. A határőr identitás pedig szétválaszthatatlan kapoccsal köti össze a határrendészek minden nemzedékét. Az elhunyt határőrök emlékére állított kopjafánál koszorút helyeztek el Balla Jánosné polgármester asszony, valamint a csengeri-, a kölcsei- és a nyírbátori határrendészeti kirendeltségek, továbbá a nyírbátori rendőrkapitányság és az őrzött szállás képviselői. Koszorúval tisztelgett a határőr nyugdíjas egyesület, s nem utolsó sorban a rendezvényünket ezúttal is megtisztelő erdőbényei testvér nyugdíjas klub delegációja. Az ünnepséget követően átadtuk a nyírbátori múzeumnak az Orbán László tagtársunk által készített díszes karikás ostort, ezzel is gazdagítva a múzeum állandó határőr kiállítását. Meglátogattuk Harascsák György tagtársunk szőlőbírtokát, melynek rendezettségét, gondozottságát látva, s az ott termett bor minőségét mustrálva a Tokaj-hegyaljához tartozó erdőbényei avatott szakértők is megemelték képzeletbeli kalapjukat. Az erdőbényeiekkel kiegészített férfi kórusunk produkciója, valamint Orbán László névnapi megköszöntése betetőzése volt a Határőr Nap bensőséges, egyúttal harsány hangulatú eseménysorának.




Az ablakból láttuk a "...bérci tetőt"

(2014. május 23.)

Észak-Erdély nevezetességeit tekintettük meg egynapos kirándulás keretében. A szaploncai "kacagó" temető csaknem egyedülálló módon nem a bánat, hanem a nevetés színhelye. A világoskék sírfeliratok ugyanis az elhunyt egyéniségét, mesterségét, életének és halálának körülményeit humoros rigmusok formájában örökítik meg. A máramarosszigeti gótikus református templom kertjében Leövey Klára szobránál megemlékeztünk a reformer nevelőnő munkásságáról. Tekintetünket messziről magához vonzotta a gazdag díszítésű szecessziós kultúrpalota. Nagybányán csodálatos látkép tárult elénk a hunyadiak támogatásával épült Szent István toronyból. A fáradalmakat kissé kipihenve magunkban csendben meditáltunk a hatalmas méretű Szentháromság templom padjaiban. A hunyadiakhoz és Szilágyi Erzsébethez vitt vissza bennünket képzeletben az Erzsébet ház látványa. A Hollósi Simon által létrehozott festőiskola múzeumában olyan hírességekre emlékeztünk többek között, mint Ferenczi Károly, Csók István és Torma János. Koltón Teleki Sándor '48-as huszárezredes kastélyában Petőfi Sándornak, a lánglelkű költőnek bútorai között jártunk, a lábai nyomát érezve talpunk alatt. Felidéztük a Szendrey Júliával itt töltött mézeshetek alatt született 28 vers legemlékezetesebbjeit. A "Szeptember végén" elszavalásához a költő saját kézírásával és aláírásával hátrahagyott verse szolgált mankóul. Kinéztünk a hálószoba ablakán, és láttuk azt a hegygerincet, mely a múló időre emlékeztette a költőt: "...már hó takará el a bérci tetőt." Élményeinket betetőzte a Máramarossziget melletti vízesés, melynek hangulatát sokáig magunkkal hordozzuk majd. E felejthetetlen kirándulás megszervezéséért, valamint a magas színvonalú idegenvezetésért a Fábián házaspárt és Gyenes Józsefnét illeti meg az elismerés.




A diákszerelem kiállta az idők próbáját

(2014. május 20.)

Mozgalmas heteket éltünk meg. Férfi kórusunk fellépett és nagy közönségsikert aratott a nyírbátori városi majálison és a közeljövőben megépülő lovarda alapkőletételéhez kapcsolódó ünnepségen. Férfi lövészcsapatunk II. helyezést ért el a fegyveres és rendvédelmi szervek nyugdíjas egyesületeinek régiós pisztoly lőversenyén, Benkő Zoltán tagtársunk pedig ugyancsak az ezüstérmet hódította el. A legutóbbi - szalonnasütéssel egybekötött - összejövetelünkön pedig a Nagybánya-Koltó-Szaplonca-Máramarosra tervezett kirándulás előkészületein túl meleg szívvel gratuláltunk a házasságkötésük 55. évfordulóját ünneplő Gebri Gábornak és kedves nejének, Lengyel Juliannának. A meghatódás könnyeivel küszködő férj felidézte a diákszerelemmel kezdődő, és azóta egyre acélosabbá váló erős érzelmi kapcsolatuk legszebb pillanatait. Megköszönte szeretett párjának, hogy mindenkor oroszlánrészt vállalt a család összetartásában, miközben Őt napokra, néha pedig hetekre, sőt hónapokra kiszakította az otthon melegéből az erőt próbáló határőr szolgálat. Az "Éljenek soká..." eléneklése közben sokan kívánták maguknak is, hogy egészségben érjenek meg hasonlóan felemelő pillanatokat.




Katonanótákat adtunk elő a városi majálison

(2014. május 1.)

Nagy létszámmal vettünk részt a városi majálison. Együtt gyönyörködtünk a Bátor Mazsorett Egyesület mindhárom korosztályának elegáns, egyöntetűen előadott, a művészi finomságokat sem nélkülöző bemutatójában. Maradandó élményt nyújtott a tornaaljai /Szlovákia/ tánccsoport fergeteges produkciója, csakúgy, mint a muravidi /Horvátország/ hagyományőrző tamburás tánccsoport harmonikus, szemet gyönyörködtető mozgássora. A legnagyobb izgalmat természetesen az egyesületünk férfi kórusának fellépése váltotta ki belőlünk. A harsányan, pattogósan, erőtől duzzadóan előadott határőr nóták elsöprő tapsot és osztatlan elismerést arattak. A Szabó házaspár által prezentált pikáns ízű babgulyás elfogyasztása után napestig folytattuk a nótázást és anekdotázást, de érdeklődve hallgattunk bele a Kislétai Ápoló-Gondozó Otthon rock zenekarának előadásába, valamint a Nyírbátori Talán Teátrum kis-koncertjébe is. E szép eseménysor által kiváltott bensőséges érzelmek útitársaink lesznek a későbbi szürke hétköznapokban.




Elégedettség az évértékelőn

(2014. március 18.)

Gazdag program teljesítéséről adott számot Janovics János elnök tagságunknak az évet értékelő taggyűlésen. A havi egyesületi összejöveteleken a feladatok megbeszélésén túl hagyománnyá vált a névnaposok, születésnaposok és aranylakodalmukat ünneplők szívélyes megköszöntése. A közelmúltban alakult férfi kórusunk közönségsikert aratott az encsencsi katonanóta fesztiválon, csakúgy, mint az "Életet az éveknek" megyei kulturális seregszemlén. Szent Lászlóra, a határőrök védőszentjére immár hagyományosan az erdőbényei testvér nyugdíjas klubot vendégül látva emlékezünk. Koszorúzással hajtottunk fejet elhunyt bajtársaink emléke előtt a tiszteletükre emelt kopjafánál. Négy alkalommal voltunk részesei kitörő hangulatú zenés-táncos összejövetelnek, melyek közül kiemelkedett a disznóvágással egybekötött farsangi mulatság. Bebarangoltuk az Erdőhátot, a Tisza-tavi ökocentrumot és környékét. Határőrségi relikviáknak eredtünk nyomába Apátistvánfalván és Körmenden. Gyümölcsöző kapcsolatot ápolunk a fegyveres szervek nyugdíjas egyesületeivel, valamint a helyi önkormányzattal. Nagyszerű eredményeket értünk el a régiós versenyeken és vetélkedőkön, s számottevő létszámmal reprezentáltuk egyesületünket a városi rendezvényeken. A színes programok teljesítése közben tovább nőtt a közösségen belüli kohézió, a tagok identitástudata, az egymás iránti érzelmi elköteleződés. Ezen pozitív emberi tényezők a zálogai a jövő évi program sikeres végrehajtásának.




Ne csak egy napon tiszteld...!

(2014. március 8.)

Meghitt hangulatú ünnepség keretében köszöntöttük nőtársainkat. Nőtől nőkhöz szólt a Gyenes Józsefné által előadott Várnai Zseni: Ki a legszebb a világon? című vers. Átszellemülten hallgattuk Máté Péter ma is aktuális dalát a szeretett nőről, a tisztelt asszonyról és az áldozatot nem ismerő anyáról. Janovics János elnök emlékező beszédéből örökbecsű igazság csendült ki: a nő az élet forrása, megtestesítője, védelmezője és alakítója. A nő a család összetartó ereje, kovásza, akitől a ma társadalma a férfiakénál nagyobb kitartást, tehervállalást és sokoldalúságot vár el, sokszor méltánytalanul. Fábián Károly tagtársunkból a megbecsüléssel vegyes csodálat szólt, miközben érzelmektől átfűtötten előadta Tóth Endre: Asszonyok, gyönge nők című versét. A férfiak által átadott virágok egyben a megkondult lelkiismeret harangjai is voltak, hogy évente miért csak egy alkalommal vetül fény szeretteinkre. Az összejövetel ünnepélyességét tovább fokozta a kerek évfordulós születésnapjukat ünneplő tagtársaink megköszöntése. Szeretettel gratuláltunk Levendáné Lengyel Valériának. Jó egészséget kívántunk a 65 éve született Soha Ferencnek, a 80. születésnapját ünneplő Gebri Gábornak és az egyesület korelnökének, a 85. életévébe lépő Bagyinka Györgynek. Szívünkből szólt az "Éljenek soká..." kezdetű dal.




Disznóvágással farsangoltunk

(2014. február 21.)

Disznóvágással egybekötött farsangi mulatság keretében temettük el a telet és köszöntöttük az új reménységekkel kecsegtető kikeletet. Újra átéltük fiatalságunk disznóöléseinek izgalmait és meghittségét, miközben közösen levágtuk, perzseltük, bontottuk, daraboltuk a sertést, töltöttük a kolbászt és a hurkát, porcióztuk a kóstolókat Kovács Tibor és Szabó Győző vetetésével. Szünet nélkül folyt az anekdotázás és a határőr múlt sokszor megszépített, nosztalgikus megidézése. A hölgyek készítették a hagymás vért, majd a finom pörcöt, s díszítették a termet az esti mulatsághoz, amelyet aztán fergeteges karneváli műsor tett feledhetetlenné, a Fábián házaspár szervezésében. A jelenetekben: szembesültünk a két éves disznó érzéseivel, amint magát látja feltálalva; az idős néni bajára az orvos az arzént találta a leghatásosabb gyógyszernek; a börtönben az elítélt rab fricskákat szórt a börtönőr fejéhez; a kulturált borfogyasztás előadóját pedig a bemutatója végén úgy kellett letámogatni a színpadról. A jelmezes karnevál keretében megelevenedett előttünk a Zizi labor, a takaros parasztasszony, a Dolly Roll, a Gésa és a Pa Dö Dö, a műsor befejező aktusaként pedig egy hatalmas össz-jelmezes táncot produkáltak az est szereplői. A tombolasorsolás után a szép számú nyertes közül Novák József örülhetett a legjobban, akinek Orbán László határőr-népművész alkotását, a karikás ostort sikerült megkaparintania. Ezt követően másnapba nyúló önfeledt mulatozás vette kezdetét, melyhez a zenét az egyesületünkben közkedveltségnek örvendő Pásztor István szolgáltatta.




Összemértük borainkat

(2014. február 18.)

Jó hangulatú és színvonalas borverseny került megrendezésre egyesületünk berkein belül, Harascsák György tagtársunk kitűnő előkészítő és szervező munkája nyomán. A borosgazdák fehér-, vörös-, vegyes- és gyümölcs-borok kategóriában mérettek meg. Amíg a Horváth Róbert, Szabó Győző és Dóka Ferenc összetételű szakértő zsűri tisztaság, szín, illat és összbenyomási szempontok alapján értékelt, a nagy számú benevezett és a nézősereg gazdag programnak voltak részesei. Gyenes Józsefné szemléletes előadásban mutatta be a szőlőtermelés és borászat hazai történetét, oldva a légkört a borívók tízparancsolatával, valamint Gárdonyi: A bor legendája című versével. Vincze István szarkasztikusan ecsetelte, milyen sokfajta bort állít elő a szürke-barát és a leányka a "házasítás" sajátságos formáinak eredményeként. Kacajt fakasztottak Hankóczi Béla borívással kapcsolatos anekdotái, egypercesei és csattanói. A közönség is értékelte és pontozta a borokat. A sok kóstolásnak a felfokozott jókedvben mutatkozott meg az eredménye. A zsűrire várakozva megtekintettük a Harascsák György által több évtizeden át összegyűjtött, szőlészeti és borászati rekvizitumokból álló, megkapóan demonstratív kiállítást, valamint metszési bemutatón gazdagítottuk tapasztalatainkat. A zsűri értékelése alapján a nagy számú jó minőségű bor közül is kiemelkedtek a Gyarmati Ferenc /fehér bor/, a Szakács Antalné /vörös, gyümölcs/, továbbá a Harascsák György /vegyes/ által prezentált borok. A közönségszavazat erőteljes korrelációt mutatott a zsűri értékítéletével. Ezt követően "belső indíttatásból" hosszan zengtek a bordalok.




Együtt búcsúztattuk az óévet

(2013. december 31. - 2014. január 1.)

Zenés-táncos összejövetel keretében búcsúztattuk az óévet és köszöntöttük a 2014-es esztendőt. Janovics János elnök visszaemlékező beszédében elismeréssel szólt az év során végrehajtott színes, léleképítő programokról. Öt alkalommal vettünk részt térségi vagy országjáró kiránduláson, melyeket többnyire ötvöztünk a határőr hagyományok ápolásával és a ma is határrendészeti feladatokat ellátó kirendeltségek megtekintésével. Kiválóan szerepeltünk a fegyveres és rendvédelmi nyugdíjas egyesületek régiós sportversenyein. Nagy sikert arattunk az encsencsi katona-nóta fesztiválon, csakúgy, mint az "Életet az éveknek" című megyei kulturális seregszemlén. Egyre nagyobb aktivitással veszünk részt a városi rendezvényeken. Mindeközben tovább erősödött az egymás iránti megbecsülés és tisztelet, valamint a közösség kohéziója. Az értékelés után a Levendáné-Harascsák-Fábián-Gyarmati négyes által bemutatott villámtréfák és a nyomdafesték határát súroló vidám jelenetek megadták az alaphangot az egész éjjel tartó mulatozáshoz. Éjfélhez közeledvén pedig kollektíven vonultunk a város főterére, hogy részesei legyünk a település lakosságát átható örömérzésnek, s hogy együtt köszönthessük a titkos vágyainkat és fogadalmainkat remélhetően beteljesítő új esztendőt.




Additional information